Szombaton 5 diákkal vettünk részt a “Kvalitás Tudományválasztó Fesztiválon”. A rendezvényen az érdeklődő családok és iskolai csoportok különböző tudományágakkal ismerkedhettek meg játékos formában. Az ITDK csapata kémiai kísérletekkel készült az eseményre. Ezek egy részét a látogatók maguk is kipróbálhatták, még a látványosabb és veszélyesebb “nagy” kísérleteket – lángoló kéz, robbanó konzervdoboz, gumimaci halála…. – a diákok mutatták be és magyarázták el.
Hónap: április 2024
Március 22. Nyilvános előadás (MTA Alumni program)
Dr. Eigner György
„Egészségügyi rendszerek fejlesztése az AI korában”
Minden érdeklődőt várunk sok szeretettel pénteken, 15 h. 15-kor, az Apor teremben!
Március 1. Nyilvános előadás (MTA Alumni program)
Dr. Benkó Zsolt
„A gyémánttól az agyagig, avagy ásványok a hétköznapokban”
Minden érdeklődőt várunk sok szeretettel pénteken, 15 h. 15-kor, az Apor teremben!
Február 22. Üzemlátogatás
MÁV Központi Járműjavító Ferencvárosi Mozdonyműhely
Csütörtök délután 10 tanulóval vettünk részt a programon. Vezetőnk egykori ITDK-s diákunk Dévényi-Meczner Máté volt. A szerelőcsarnokok megtekintése mellett megismerkedhettünk a vasúti balesetek elhárításakor használt eszközökkel is. A program megkoronázásaként végül több mozdonyt is megnézhettünk belülről, működés közben. Köszönjük Máténak a lehetőséget és az élvezetes vezetést!
Február 9. Nyilvános előadás (MTA Alumni program)
Dr. Gulyás Attila
“Hogyan ismerhetjük meg az agyműködést, és mit tudtunk meg róla.”
Az előadó a HUN-REN – Kísérleti Orvostudományi Kutató Intézet kutatója. Mindenkit szeretettel várunk pénteken 15 h. 15-kor az Apor teremben. Az előadás után még egy kötetlen beszélgetést is tervezünk meghívott vendégünkkel a kémia előadóban, ahol mindenki felteheti kérdéseit.